heimhouse
Épített környezet és környezetvédelem
megosztom:

Építészet
Mivel a világ energia felhasználásának a 86 százaléka egyelőre még a valóban környezetszennyező fosszilis tüzelőanyagokból származik, az alternatív technológiák, például a szél- és napenergia fokozott fejlesztése prioritást élveznek. A kormányoknak vezető szerepet kell vállalniuk ebben, és ideológiai nézőpontunktól függetlenül el kell fogadnunk, hogy a különböző politikai irányzatok képviselői között is bárki is lehet, aki hatékonyan hozzá tud járulni a környezetvédelemhez.
Amikor azonban a munkahelyek megtartása és a nyereség az első, a környezet gyakran szenved az ezek akár erőltetett fenntartása miatt keletkezett károktól. A nehézipar például 29 százalékos részesedésével továbbra is a világ üvegházhatású gázainak talán legnagyobb kibocsátója, és mivel egyetlen kormány sem akarja bezárni a munkahelyek millióit biztosító autógyárakat, a szén és vasércbányákat vagy acélműveket, ezért arra kell törekedni, hogy a termékek előállításának a módja, szállítása és a hasznosítása a jelenleginél lényegesen hatékonyabb és tisztább legyen.
A természetvédelemben az építészekre is egyre fontosabb szerep hárul. Az építőiparban használt anyagok, az előállításukhoz és a szállításukhoz szükséges energia, valamint az épületek energiafogyasztása a világ üvegházhatású gázainak 19 százalékáért felel, amelyek miatt a jövőben szükség lesz minél több helyben, vagy a közelben előállított, újrahasznosított anyag felhasználására, beépítésére, miközben gondoskodni kell az épületek lokális szintű megújuló energia ellátásáról is.
fenntarthatóság
A fa, amelyet fenntartható, telepített erdőkből termelünk, mint megújuló és lebomló építőanyag a fentiek miatt ismét előtérbe kerül, emellett a házak alapozásához használt vasbeton helyett is szükség van a környezetterhelést minimalizáló technológiai megoldásokra.
A gyönyörű épületekről alkotott értékítéletem gyökeresen megváltozott azóta, amióta jómagam is egy HeimHouse gerendaházban élek, az innovatív formák, a modern építőanyagok, az intelligens vezérlésű automatizált technológiák helyébe otthonunk energiáahatékonysága, az épület teljes életciklusa alatt a légkörbe és a talajba bocsátott szennyezőanyagok mennyisége, valamint magának az épületnek a lebomlási ideje lépett. Számomra a komposztáló, vagy a biológiai szennyvíztisztító, amelybe kizárólag természetes úton lebomló anyagok kerülhetnek, ugyanolyan előremutató technológiák, mint a napelem, vagy a levegőből tiszta vizet elállító berendezések, amelyek természetesen mind részei lehetnek egy HeimHouse gerendaháznak.
Egy környezetbarát HeimHouse gerendaház figyelembe veszi a felhasznált anyagok előállítása és szállítása során kibocsátott széndioxidot is. Az olyan környezetbarát anyagok, mint a fenntartható erdőgazdálkodásból származó fenyőfa, a kőzet, ásvány és papírgyapot mind könnyen lebomló, hozzáférhető, természetes anyagok, melyeket HeimHouse gerendaházad szigeteléséhez is felhasználunk.
Heim Pál

Kategóriák
Kontakt
- +36 30 513 1546
- info@heimhouse.hu

Hagyományos életvitel, ultramodern technológiával
A megújuló energia tárolásának technológiai fejlődése lehetővé teszi, hogy aki csökkenteni szeretné a nagy energetikai hálózatoktól való függőségét, az akár ma váltson. Ennek a lehetőségnek a megalapozásában jelenleg egyértelműen a lítium alapú akkumulátoraié a főszerep.

A megújuló energiák tárolása
Integrált napelemes rendszereink széles körben alkalmazhatóak a karbonsemleges életre vágyók önellátó otthonainak és gazdaságainak a villamosenergia ellátására.

A BIOLÓGIAI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ
A szennyvíztisztító használatával független maradhatsz a folyamatosan növekvő csatornaszolgáltatási költségektől, sőt, részben a közüzemi víz díjának növekedésétől is. A víz újrahasznosításával jelentősen csökkenthető a felesleges pazarlást, és a környezeti terhelés is.

Az energiafelhasználás minimalizálása
A hálózaton kívüli megújuló energia rendszered felállításának első lépése a villamosenergia-felhasználás minimalizálása.