Az új technológia lényege, hogy a berendezés működése során keletkező fölösleges eleveniszap az elősűrítést követően egy ún. iszapvíztelenítő-egységbe, röviden „iszapzsákba” kerül. Ez mechanikai szűrőként viselkedik, az elősűrített iszapos víz szilárd, pehelyszerű része, tehát maga az iszap fennakad a zsákban, a folyékony rész viszont visszafolyik a berendezésbe.

A berendezés karbantartása szempontjából ez azért előnyös, mert így már teljesen szükségtelenné válik a tartály évenkénti 2-3 szippantása, mely során régebben a fölösiszapot rengeteg tisztított vízzel együtt el kellett távolítani, ehhez pedig vagy szippantóskocsit kellett hívni, vagy egy szivattyúval el kellett távolítani a szükségtelenné vált iszapmennyiséget. Az iszapzsákban felgyülemlő szilárd anyagok sokkal kevesebb helyet foglalnak, a zsák ürítése pedig egyszerűen megoldható.

Mindössze le kell húzni az iszapzsákhoz vezető mamutszivattyúról a zsákot a csővel együtt, majd a zsákot a bilincs meglazításával lehet levenni a csőről. A zsák tartalma komposzthalomra, vagy a szemétbe üríthető. A zsákot – amennyiben műanyagból készült – a kiöblítést követően újra lehet használni, vissza kell helyezni a csőre a bilinccsel, majd a csövet rá kell húzni a mamutszivattyú kivezetésére. Ha pedig biológiailag lebomló zsákot (pl. jutazsák) használ, akkor az a felgyülemlett iszappal együtt komposztálható, vagy eldobható, helyére pedig egy új zsákot kell tenni.

A legalább 1-1,5 éven át megfelelő módon komposztált fölösiszapban már azok a kórokozók is elpusztultak, melyek a friss fölösiszapban még benne voltak, így a többi komposzttal együtt ez az anyag is felhasználható a kertben, akár a konyhakerti növények trágyázására is. A fölösiszapos kerti komposzt rengeteg tápanyagot tartalmaz, így a szennyvíztisztítás ezen mellékterméke veszélyes hulladék helyett értékes alapanyaggá válik.